1., Pontosan ismerte a siker árát – de azon az áron nem kérte.

2., Gyorsan haladt előre – kisebb főnöke ágyából a nagyobbéba.

3., Mire rájött, hogy több lábon kell állni, már mindkét lábán álltak.

„Értelmiségiek árulása” – ezt akartam címnek azután, hogy az „Értelmiség árulása” nem tetszett. De aztán az „Értelmiségiek árulása” sem tetszett igazán – persze az árulásuk sem(!), de most a címre gondolok. Közben beugrott, hogy „A tudás árulása” – mert pont az nem védte meg őket, az értelmiség árulóit, aminek kellett volna: a tudásuk. Persze az értelmiségi is ember, mi több, gyarló ember. Érzelemvezérelt… ami rendben is van addig, ameddig nem gondolkodás nélkül – elveszítve az önkontrollt – „szeret” vagy „gyűlöl”, dörgölőzik vagy harcol (valamiért és valami ellen). Korábbi – igazi – önmagát is elárulva.

Vannak arcok, nevek, amelyeket elég csak meglátni, és sokaknak azonnal görcsbe rándul a gyomra… meg hányinger… esetleg ökölbe szorított, tehetetlen düh… Vannak arcok, nevek… másoknak – szintén sokaknak – más arcok, nevek… de a hatás ugyanaz. Ki ezek elől menekülne, ki azok elől, mert érzi, hogy mérgezik a lelkét… a lelkén keresztül a testét is megbetegítik… az életére törnek!

1., Gyáva volt élni, csak a halálhoz volt bátorsága.

2., Egyetlen elrontott életet sem „javít meg” a halál.

3., Évek óta azon töprengett, hogy van-e élet a halál előtt.