Oly sok minden értékét – sőt akár lényegét – veszítette és veszíti, hogy közhely: az általános devalválódás korát éljük. Persze nem pontos a megfogalmazás, mert nem veszítette és veszíti, hiszen nem természeti törvény vagy elemi csapások sorozata a jelenség oka, hanem az emberi visszaélés – általános értelemben véve – az értékekkel. Mert a tisztesség, a tudás, az emberség… érték. Az élet is, az áldozat is… különösen, ha valaki az életét áldozza, vállalja a mártíromságot az elveiért, másokért… De az emberi visszaélés a vértanúságot sem kíméli… az új mártírok – persze hogy álmártírok! – még ezt a szent emberi minőséget is bemocskolják.

Ki vagy te? … Szüleid gyermeke? Gyermekeid anyukája/apukája? A párod párja… házastársad házastársa? … Szeretőd szeretője? (Oké, ez köztünk marad!) … Kedves szülő az iskolában? … Barátaid barátja? Ellenségeid ellensége? … A főnököd beosztottja? Beosztottaid főnöke? … Ügyfél a hivatalban? Vásárló a boltban? … Orvosod páciense? Meg a pszichológusodé is? (Persze hogy ez is köztünk marad!)

1., Minden hitnek megvannak a vámszedői.

2., Hited valósággá válik… akkor is, ha nincs.

3., Isteni arcát keresve veszítette el az emberit.

Míg az egyik tudós „csupán” arra hivatkozott, hogy sehol nincs az előírva, hogy boldognak kell lennünk, addig egy másik egyenesen az ellenpontot, a szenvedést magasztalja mint Isten egyik legcsodálatosabb ajándékát! Sokak szerint Isten manapság is túl bőkezűen méri ezt a „csodálatos ajándékát”! Ők a maguk részéről nem is ajándéknak tekintik – sőt! –, ezért aztán a magukét szívesen átengednék azoknak, akiknek örömet okoz. Akár az említett tudósnak is!

Több Facebook-oldalon is olvasható a következő, szívet melengető Ernest Hemingway-biztatás: „Emberi törvény kibírni mindent, / S menni mindig tovább, / Még akkor is, ha nem élnek már benned / Remények és csodák.”