Van, amikor nincs idő taktikázásra, hazugságra… mert a tett beszél a szavak helyett. Például most, amikor arra sincs idő, hogy a férfi a fejükhöz vágja: „Én megmondtam, hogy életveszélyes!” Arra sincs, hogy ezen elmélkedjen, meg azon, hogy szinte legyávázták, amikor hozzátette: „Nem szokásom felelőtlenül kockáztatni, pláne az életemet!” „Mi majd vigyázunk rád!” – válaszolták lekezelően az élénken helyeslő nagyfőnök – a „főmacsó” – sameszai. „A világ a kockázatvállalásról szól, kispajtás! A gyávák kora lejárt!” – mondta ki felette a megsemmisítő ítéletet a nagyfőnök. Az, aki – bár próbálják elhazudni – a csőd szélére „raftingolta” a céget.

„Angyaaal? … Na persze, hát mi más! De nézd csak meg alaposabban!” – mondta a férfi indulatosan a fiúnak. … „Na, látod már, hogy ki is rejtőzik a szende angyalarc… angyalálarc mögött? Mert álarc, ha nem vetted volna észre!” – tette hozzá feldúltan. Aztán a szemei elkerekedtek… a fülének se akart hinni, amikor a fiú ártatlan őszinteséggel a hangjában azt felelte, hogy ő bizony nem lát semmilyen álarcot, ily módon nem is rejtőzhet mögötte senki. „Ez egy szűzies angyal” – mondta csendes határozottsággal.

1.,
– Nekem köszönheted az életed! – mondta az anya.
– Köszönném is, ha lenne benne mit – felelte a lánya.

2.,
– Szerintem mi már találkoztunk… – próbálkozott a férfi a csodaszép nőnél.
– Hacsak az álmaidban nem…

Tehát Lombroso a szupermarketben… ráadásul mindjárt kettő is! Persze hogy idézőjellel… mert csak a szellemét idézte a két asszony… hetven és a pénztár felé araszolva. Úgy csöppentem „tudományos” eszmecseréjükbe, hogy mögéjük kerültem a sorban. Pár mondat után jelent meg Lombroso szelleme… akkor derült ki számomra, hogy a közelmúltban elkövetett bestiális gyilkosságok szörnyeteg elkövetőiről tárgyalnak szenvedéllyel, mondhatni gyűlölettel, ami persze a „tudományosság” rovására ment… „Mint az ősemberek, hát nem?! Az arcukra van írva!” – mondta az egyik, de a másik is mondhatta volna, aki csak helyeselt. Addig, amíg szerepet nem cseréltek.

1., A lelki rokkantságra nincs mankó.

2., Előre látta a sorsát − jött rá utólag.

3., A szó elszáll, a seb – ha ejtett – megmarad.

„Már ne is haragudj, ezt nem hiheted komolyan! – mondta a barátja csodálkozva, vagy inkább értetlenkedve. – Nem igaz, hogy nem látod… a Napnál világosabb! Nagy pénzekről döntesz… tíz- és százmilliókat viszel cégekhez… tőled függ, hogy ki mennyit…! Persze hogy körüludvarolnak, hízelegnek… dicsérnek, beválasztanak ide-oda, ennek-annak… előadói- és vacsorameghívások… El se hiszem, hogy tényleg nem látod, nem érted, hogy ez nem neked szól, hanem a pénznek, amit közvetítesz… ami ráadásul még csak nem is a tiéd.”