„Angyaaal? … Na persze, hát mi más! De nézd csak meg alaposabban!” – mondta a férfi indulatosan a fiúnak. … „Na, látod már, hogy ki is rejtőzik a szende angyalarc… angyalálarc mögött? Mert álarc, ha nem vetted volna észre!” – tette hozzá feldúltan. Aztán a szemei elkerekedtek… a fülének se akart…

A sötétvörös hajzuhatag keretezte leonardói szépségű leányarcon – melyben gyönyörködve elmerült – megjelent a szörnyű blaszfémia első árnya. Egy aprócska gúny a szája szegletében… és megvetés is… Mindez villámként csapott a szívébe. Hát még, ami utána következett! A lány alabástrom színű homlokán –…

„Neeem? – kérdezte a lány csalódottan. – De hát hogyhogy…? Nem értem, tényleg…!” „Sajnálom… nem kertelek: alkalmatlan vagy! Alkalmatlan, biztosan!” „Ho… honnan a pokolból tudod, hogy alkalmatlan vagyok? – méltatlankodott a lány, közben a sírás környékezte. – Nem is tudsz rólam semmit… mégis, mi…

„Halva született szavak!” – jutott eszébe a számítógép-monitort nézve. A sírás kerülgette… miközben az örömért írt, az írás eksztázisáért. Ami megint elmaradt… ahogy egy ideje mind gyakrabban. Helyette keserűség, üresség… kiégettség. Nézte a halott szavakat, amelyek négy, az egész képernyőt betöltő…

„Miért is ne!” – mondta magának, amikor jelentkezett. Persze hogy más terület, de hatalmas kihívás… őt pedig mindig is vonzották a kihívások. Na és az sem mellékes, hogy globális cég – sőt ahogy vallják és hirdetik magukról: még annál is több! Szóval európai főnököt kerestek. Igaz, hogy még harminc…

Egyszerre látta kívülről és élte meg belülről a történteket. Látta magát fogolyként – a többiek között –, és érezte a fájdalmat, amit a húsába vágó kötél okozott, miközben testét-lelkét halálos félelem járta át. Látta fogva tartói arcán a hittébolyt és a belőle fakadó kéjt… meg az örömöt, amit az…