1., A legjobb festékkel is rossz képeket festett.

2., A legszebb képeket mindig önmagáról festette.

3., Olyan rosszak voltak a képei, mint amilyen szépek.

„Rágd meg jól!” – hallottam jó párszor kiskoromban, amikor valamit csak úgy „nyeltem, mint kacsa a nokedlit”. Aztán olyan rágós lettem… átvitt értelemben is, de ez most mellékes. Szóval jól megrágom… szeretek rágni… így olyan ízeket is élvezhetek, amilyeneket nem is éreznék, ha csak úgy nyelném, „mint kacsa a nokedlit”. … Manapság is gyakran lehet találkozni a biztatással, hogy: „Rágd meg jól!”

Mindig lesznek olyanok, akik csalódva a megfoghatóban és a felfoghatóban, a megfoghatatlanba és a felfoghatatlanba menekülnek. Minél hihetetlenebb, annál könnyebben hisznek benne, minél érthetetlenebb, annál jobban „értik”. Felfedezik „különleges képességeiket”, „küldetésüket”… rádöbbennek, hogy „kiválasztottak”, „beavatottak”!

1., Minél inkább kellette magát, annál kevésbé kellett.

2., Mindig is több lábon akart állni, de csak kettő volt neki.

3., Van, aki munkát halmoz; van, aki állást; van, aki fizetést.

Hát nem látod? Hát nem hallod… nem érzed? Hát nem érted…? Hogy minden csak azért van, hogy ne lásd, ne halld, ne érezd… hogy ne értsd! … Mivel vakítottak meg? Mivel süketítettek meg? … Mivel blokkolták értelmedet?

Nem számíthatsz rám, ha a rútra azt mondod, hogy gyönyörű; ha a butaságot/hülyeséget zsenialitásnak hívod; főleg ha a rosszat/gonoszt is valami másnak hazudod, mint ami! Persze tudom, nem is számítasz rám… hiszen neked csúf vagyok, ostoba és gonosz… Illetve nem, hiszen te nem mondasz ilyet… ki… nyíltan… csak burkoltan, hogy azért én is… helyesebben, hogy én sem… hogy mégsem vagyok olyan rút, ostoba és gonosz… Csak még nem értem fel arra a szintre… Ahová nem is akarok!