Teljesen rendben van – még ha nem is kellemes –, hogyha taszítja az embert valami. Vagy valaki. Kivéve, ha annak a valaminek/valakinek vonzania kellene. Mint a reklámnak/reklámARCnak. Nem kell hozzá reklámgurunak lenni, hogy belássuk-tudjuk: a reklám célja a vásárlásra motiválás (mindegy, hogy miről van szó). Ehhez először figyelmet kell kelteni, majd érdeklődést kell generálni és vágyat kell ébreszteni, hogy utána azt mondjuk: „Nekem is kell, én is akarom…!”

Bestseller-mennyország… nem is, talán inkább agyhalál-mennyország. Bár mindkettő igaz: az állítólagos agyhalálban tapasztalt mennyország ugyanis azonnal bestseller lett, ahogy piacra dobták. Persze előbb meg kellett írni, és természetesen nem akárkinek. Olyasvalakinek, aki hiteles, sőt kétszeresen is az. Először azért, mert túlélte az agyhalált, és személyes tapasztalatait osztotta meg a mennyország-hívőkkel. Másodszor pedig azért, mert elismert tudósként járta meg a poklok poklát – akarom mondani, az állítólagos mennyországot –: az agyhártyagyulladást agyhalállal, hét nap kómával…

Gyilkosságok, öngyilkosságok – itt, Magyarországon is. Valami nincs rendben, nagyon nincs rendben! Mi az, ami előhívja… mi biztosítja ki a lélek gyilkos fegyverét… és mi húzza meg a ravaszt? Mi az, ami azt üzeni, hogy: Nincs más megoldás!

1., Szeme nem hitt a fülének.

2., Minden szava cáfolta a következőt.

3., Van, akivel beszélgetni jó – van, akivel hallgatni.

Aki festett már olajfestékkel, tudja, hogy mit jelent összepiszkítani egy képet… túlfesteni, hogy koszfoltokká váljanak a korábban mégoly ragyogó színek is. Ugyanígy van a gondolkodással is… a túlgondolkodással, amikor már nem tisztul, hanem koszolódik a „kép”.

Olyan könnyű azt mondani, hogy szeresd – vagy legalább fogadd el – önmagad, hogy harmóniában tudj élni önmagaddal… is… meg a világgal is. Merthogy az előbbi nélkül az utóbbi se sikerülhet.