Gyilkosság. Mi jut eszedbe róla, milyen kép jelenik meg előtted? Valamilyen véres tetem… esetleg egy letakart holttest… vagy csak körberajzolt nyoma a gyilkosság helyszínén? … És mi van a lélekkel? Igen, a lélekkel! Miért a testhez kötik a gyilkosságot? A lélekgyilkosság (miért) nem gyilkosság? Amikor az!
Na persze, halott lélekkel még lehet „élni”… a halott lélek még kevés a halotti bizonyítványhoz! Igaz, az élethez is… már ha emberi életre gondolunk!
De mire gondolhatna az ember?!
Lélekgyilkosságok… lélek-öngyilkosságok… lélek-tömeggyilkosságok…
Közben meg úgy teszünk, mintha nem látnánk… mintha semmi sem történne!
Vajon mi az oka?
Csak nem az, hogy lélekben már mi is halottak vagyunk? Talán észre sem vettük, hogy mikor és ki… talán lassan „csepegtették” belénk a lélekmérget… (Tán mi, önmagunknak!) Lehet, hogy közben „szeretet”-tel átkaroltak… édes szavakat súgtak a fülünkbe…
De az édes méreg is öl.
