Sosem volt ennyi „jólképzett társkereső” magányos ember. Pedig társkereső-guruk ontják a médián keresztül tuti tippjeiket, legyen szó a csajok meghódításáról vagy pasifogásról. Nem véletlen a szóhasználat, hiszen lassan az óvodások közül kerülnek ki az ügyfeleik: mit mondjon az anyuka Katikának, hogyan hódíthatja meg Pistit, akibe fülig szerelmes (vagy fordítva). Persze a mai ötvenesek-hatvanasok között is nagyon sokan örültek volna már óvodás korukban a tuti tanácsoknak, miközben a nagymamakorú Kati néni sem tudja, hogyan hódíthatja meg Pista bácsit, akibe fülig… – mert nem csak az óvodásoké a világ (és a probléma).
És Kati néni felnőtt Kati lánya sem tudott még meghódítani élete társául egyetlen „Pistát” sem, pedig minden csodapraktikát oda-vissza sorol, álmából felkeltve is. Ahogy őt sem tudta meghódítani egyetlen, csajozásból túlképzett „Pista” sem. Pedig egymást érik az instant megoldást ígérő tuti tippekkel házaló guruk és cikkeik/könyveik/tréningjeik: „Hogyan vonzhatod be az álompasit?” „Először is készítsd el a vágyvideódat, azután vizualizáld…!”
Ha mégsem küldi az uni (=univerzum) az álompasit, akkor azt mondják, rosszul vizualizáltál. És hogy vásárolj egy másik könyvet a még tutibb vizualizációs meg vágyizés tuti trükkökkel: „100 tuti tipp, hogyan hódíthatod meg az álompasit!” Vagy másik 200 még tutibb… sőt 300, a még tutibbnál is még tutibb…! Azután – magányos estéid időtöltéseként is – vásárolj egy ikszedik újabb másik tuti-könyvet, ami segít kideríteni, mit csináltál rosszul…
Vagy fizess be egy rontáslevételre, mert tuti, hogy az van rajtad.
Aztán meg fizess be a tuti szerelmi kötésre is, vagy mire!
Aztán ha még mindig semmi, akkor egy újabb tuti rontáslevételre, mert tuti, hogy az van rajtad. (Vagy ezt már írtam?)
Persze a párvadászat „materialistáiról” se feledkezzünk meg, nekik is megvannak a 15, 25… tuti tippjeik! Kommunikációs „varázslatok”: mit mondj és hogyan; mit ne és hogyan ne; mit vegyél fel és le, meg hogyan… Szóval és testtel, a kommunikáció teljes arzenálját bevetve: verbálisan és nonverbálisan, meg szimbolikus csatorna.
Nem lehet, hogy éppen a társkeresés „militarizálásával” van baj: a „vadászattal” meg az „arzenállal”? Azzal, hogy nagyon is átlátszó a stratégia, és nagyon árulkodó a taktika! Ijesztő a „villámháború”! Vagy a „totális lerohanás”!
És: ki akar a „vadász” áldozatául esni?
Nem lehet, hogy sok férfit elriaszt egy „gésa”, egy „képzett szexmasszőr” vagy ezek ígérete… esetleg az, aki pornó-dívásra veszi a figurát?
Ahogy az is elgondolkodtató lehet, ha mindenben „full-extrás kiszolgálást” ígérnek! És/vagy ha egy „képzett értékesítővel” találja magát szembe, egy ÉN-MLM-essel… aki „be akarja szervezni maga alá”.
Minden kommunikáció – és: nem tudunk nem kommunikálni. Újabb és: nem csak és nem mindig azt kommunikáljuk, amit akarunk, szeretnénk. Tartalmi szinten A-t mondunk, metaszinten pedig B-t: kimondott szavunkkal ígérünk valamit, miközben testbeszédünk (talán csak egy alig észrevehető gesztusunk – naná, hogy észreveszik!), pedig az ellenkezőjét. De akár egy „forró” csók is árulkodóan „hideg” lehet!
Ahogy árulkodó lehet az is, ahogy a „vadász” a kiszemelt „áldozatát” figyeli, hiszen a „guruk” nemcsak azt mondják meg tutira, hogy mit és hogyan kell kommunikálni a garantált siker érdekében, hanem azt is, hogy mikre, milyen üzenetekre kell figyelni. Az „áldozat” teljes kommunikációs spektrumára. Lásd ismét: verbális- és nonverbális kommunikáció, tartalmi meg metaszint, szimbolikus csatorna stb.
Nők szoktak panaszkodni a férfiak vetkőztető tekintetére, holott ők is vetkőztetnek! Kötelező is (nem csak a guruk szerint!), hogy figyeljenek az „igazmondó” testbeszédre. Természetesen nem véletlen az idézőjel-használat, hiszen pusztán beleérzésről van szó. Lehet, hogy valakinek valóban viszket az orra, azért piszkál oda, és nem azért, mert a hazugságát akarja leplezni. Az is lehet, hogy éppen a „röntgen-szemek” miatt ideges, nem pedig azért, mert füllent. Hosszan lehetne sorolni, hogy mivel „riaszthatja el áldozatát a vadász”, de röviden is megfogalmazhatjuk: a rossz kommunikációval. (A hibás gondolkodást is ideértve, hiszen a gondolkodás nem más, mint belső kommunikáció.)
A hibás gondolkodás alapját pedig sokszor éppen a tuti tippek jelentik!
Sokszor, amikor hatásukra nem önmagát adja az ember, a társkereső, hanem a guruk tanácsát megfogadva, „vadásszá” válik. Nem önmagát adja, hanem – közvetetten – a gurut. Nem önmagának keres párt, hanem – közvetetten – a gurunak. Így persze legfeljebb a gurut teheti boldoggá, nem magát. (A gurut persze már azzal is boldoggá teszi, hogy a könyvét megvásárolva gazdagítja.)
Magát csak akkor teheti boldoggá, ha természetes marad, ha önmagát adja, nem próbál hazudni sem verbálisan, sem nonverbálisan, sem sehogy! Csak így találhat társat magának, akit nem kell „röntgen-szemekkel” átvilágítani, „testszkennerként” letapogatva a kisujja rezdülését is, hogy a guruk „álmoskönyve” alapján megfejtse annak titkos jelentését!
Kellő érzelmi intelligencia birtokában nem kell szerepet játszania, önmagáért választják majd. Önmagáért, és nem azért a szerepért, amit úgysem tudna élete végéig „műsoron tartani”. Legfeljebb a kapcsolat végéig, ami könyörtelenül bekövetkezik a „műsorváltozáskor”, amikor visszaváltana valódi énjére (amit addig gondosan titkolt).
A kellő érzelmi intelligencia nem „vizslat”, nem „röntgenez”, nem „szkennel”, „csak” érzékel. (Miközben persze átlát a verbális/nonverbális „beton-sminken” is.) A kellő érzelmi intelligencia – minden örökölt és szerzett „komponensével” – „előítéletektől mentesen” figyel, nem lát/érez bele senkibe semmit, ami nincs benne. Ily módon nem csapja be önmagát, és nem riasztja el azt, aki talán valóban igazi társa lehetne az életben.
Magunknak válasszunk hát, és ne a „guruknak”!
Különben magányosak maradunk – mint oly sokan –, a „mindentudás” birtokában is!
