„Amikor felnövök, kisfiú szeretnék lenni” – olvasom az egyik Facebook-oldalon Joseph Heller szavait. Úgy tűnik, az idézet egyezik a posztoló vágyával. (Szinte már látom is a szőrmók pasit „cuki cumikával a szájában”.) Bizonyára jó hír számára, hogy sokaknak sikerült – csak körül kell nézni: infantilis emberek…

Igen, infantilisak, mert lelkileg-szellemileg nem nőttek fel. Ahogy azok sem, akik a felnőtt létből visszavágyódnak a gyermekibe. Mert az olyan idilli volt… ártatlan tisztaság, álomvilág…

Persze már akié – másoké meg rémálomvilág. Természetesen a környezetük miatt, mondjuk a rettenetes szüleik miatt. Vagy például a gyerektársaik miatt, mert hát az egyesek által fennen hirdetett gyermeki ártatlanság is csupán illúzió, csak nyitott szemmel kell járni! Ha pedig figyelembe vesszük, hogy pszichopatának születni kell… (Keress csak rá: „pszichopata gyerekek”!)

Tehát a Joseph Heller szavait idéző „fiúcska”(!) kisfiú szeretne lenni, ha majd felnő… (Igen, „fiúcska” még, mert úgy fogalmaz, hogy amikor majd felnő, vagyis még nem nőtt fel.) Magyarul: nem akar felnőni, mert a „fiúcskának” nem vonzó a felnőttek világa, szemben az ő idilli, „gyermeki” világával. A „fiúcska” kinyilvánított véleménye azért elég mókás, hiszen mégiscsak cirka negyvenéves szőrmók az illető.

Csak felvegyék majd az „oviba”!