Önmagadon kívül senkiben sem csalódhatsz. … Hogy miféle hülyeség ez már megint? Hogy éppen most csalódtál a pasidban/csajodban… harminc év után a férjedben/feleségedben… a barátodban… az emberekben… a világban… az igazságban?

Nem, „csak” önmagadban csalódtál! „Csupán” abban, amit hittél: a pasidról/csajodról… harminc évig a férjedről/feleségedről… a barátodról… az emberekről… a világról… arról, hogy van igazság! Abban, amit hittél… mert hinni akartál(!)… hogy olyan legyen a világ, amilyenben jól érzed magad.

Csakhogy a világnak nem az a feladata, hogy alkalmazkodjon hozzád… pláne nem az önbecsapásodhoz. Mert a világnak egyáltalán nincs feladata, de ez itt és most (is) mellékes.

Szóval: önmagadon kívül senkiben sem csalódhatsz.

És ez jó…

Már ha képes vagy önmagadat irányítani, meg ha tudsz és mersz gondolkodni…