Szentimentális vacak, ócska primitív szemét… – és még sorolhatnám a megbélyegző minősítéseket, amelyek nemcsak műveknek, produkcióknak, előadóknak szólnak, hanem azoknak az olvasóknak, nézőknek, hallgatóknak is üzennek, akiknek tetszik a szentimentális vacak, ócska primitív szemét… Sőt – már bocsánat! – akár katartikus élményt jelent nekik!

De miért is ne, hiszen a katarzis nem az úgynevezett magas művészet alkotásaiban „lakozik”! Nem bizony, hanem az olvasókban, nézőkben, hallgatókban… mármint a lehetősége, képessége… hogy aztán érzelmi emlékeik – benne a genetikai örökségük a transzgenerációs hatásokkal együtt alkotott ősprogrammal, a nevelésük során kapott indoktrináció, tudás, műveltség, életük emocionális alapú lenyomatai … – alapján meg is szüle(the)ssen.

Ezért akár egy bugyuta dalocska éppúgy előhívhatja, mint egy szirupos film vagy falvédő-festmény! Miközben talán a valóban magas művészi értéket képviselő alkotás és előadás üresen kong az illető „szívében”. Tán érzi, hogy valami valóban magas művészi értéket képviselő alkotás és előadás… de mégis hideg marad a „szíve”. 

Katarzis… akár egy bugyuta dalocskától… de akkor rád ripakodik valaki, mondjuk a „magas kultúra” egyik önfelszentelt(!) pápája (aki talán csak egy szimpla sznob véleménydiktátor), hogy: „Nem szégyelled magad?!”

Bátran vágd rá, hogy: NEM!   

Nem, mert nem a kiváltó ok a lényeg, hanem kiváltott hatás, a Benned születő katartikus élmény (amely akár elementárisabb lehet, mint a magas művészet keltette katarzis a mégoly szofisztikált műértőkben).