„Nem volt benne elég hit” – mondják okoskodva… sokszor egyben lenézően is. „Szimplán reményvesztett figura” – fogalmaznak lesajnálóan. „Gyenge volt” – vetik oda gúnyosan. … És még hányféleképpen alázzák még azokat, akikben talán sokkal több hit dolgozott, több remény élt, és nagyobb erő volt, mint bennük… a lenézőkben, a lesajnálókban, az „erősek”-ben… akik tán csak egyszerűen szerencsések voltak…

Olvasom, hogy egyre több emberen uralkodik el – vannak, akiket meg is betegít – az újabban rivalizációs dühnek nevezett heves érzelmi reakció. A szakemberek szerint arról van szó, hogy egyesek képtelenek tolerálni mások sikereit… de olyannyira, hogy szó szerint belebetegszenek a negatív érzelmeikbe, amelyek a lelkükön keresztül mérgezik a testüket is.

1., Nem a jövő tehet róla, ha félsz tőle.

2., Talán csak azért félsz, mert menekülsz.

3., Azt hitte, az a jövő, ha hátat fordít a múltjának.

Közhely, hogy szeretni jó, szeretve lenni szintén. Üzleti szempontból – gondolom, ezt mondanom se kell – az utóbbin van a hangsúly. A marketing is szeretetpárti: szerethető márkáról beszél, szerethető márkát akar teremteni. Ennek jegyében szeretetet hirdet. Azt, hogy az adott termék/márka szeret téged… a „szívét” kínálja neked.

1., Múltja volt jövője temetője.

2., Tükröm, tükröm… hazudj nekem!

3., Minden tükörben ott van, aki tartja.

Elmegyünk… nem mintha itt lettünk volna.

Visszajövünk… nem mintha elmentünk volna.

Élünk… nem mintha megszülettünk volna.

Teljesen rendben van – még ha nem is kellemes –, hogyha taszítja az embert valami. Vagy valaki. Kivéve, ha annak a valaminek/valakinek vonzania kellene. Mint a reklámnak/reklámARCnak. Nem kell hozzá reklámgurunak lenni, hogy belássuk-tudjuk: a reklám célja a vásárlásra motiválás (mindegy, hogy miről van szó). Ehhez először figyelmet kell kelteni, majd érdeklődést kell generálni és vágyat kell ébreszteni, hogy utána azt mondjuk: „Nekem is kell, én is akarom…!”