Mint a por a nyitott ablakon keresztül, észrevétlenül szállnak be szavak a lelkünkbe… És formálnak vagy deformálnak, építenek vagy rombolnak, fényt hoznak vagy sötétséget, szellemi és lelki értelemben is. Hányan vannak, akik azt hiszik, hogy a tisztaság vakító fénye ragyogja be szellemük/lelkük…

Még a „pszeudospiritizmus” sem az én műfajom… ahogy az önbecsapás sem. Ezért aztán nem társalgok halottakkal, a szellemükkel sem… még volt hozzátartozóim szellemeivel sem… még magamban sem. Szerencsére nincs is rá szükségem, mert nem kísértenek. Sem ők, sem a velük kapcsolatos önvádak… lezáratlan…

Mottó legyen az, hogy: „Szómágiád épít vagy rombol – legelőször Téged.” De lépjünk tovább, helyesebben vágjunk bele! Tehát: ahány szót ismersz, annyiból áll neked a világ. Ahány szín van a palettádon, annyiból kell megfestened Önmagadat és a világodat.  Ha csak fekete és fehér van a palettádon,…

Komolyan el kellene hinni, amit (önkiválasztott!) „szeretet”-próféták hirdetnek a maguk emelte erkölcsi, szellemi, spirituális stb. piedesztálról, hogy „a legelvetemültebb gazemberek szíve mélyén sincsenek ocsmány vágyak” – sőt mi több: egyenesen „gyönyörűségesen szép vágyak vannak”? Egy Hitlerében,…

Az újszülött felsír… aztán elvágják a köldökzsinórt. … De mi lesz a másik kettővel? … Hogy milyen másik kettővel? Az érzelmi köldökzsinórról beszélek, helyesebben köldökzsinórokról, hiszen kettő van, még ha egynek tűnik is. Egy oda, egy vissza: egy az anyából a gyermekébe, egy pedig a gyerekből az…

„Ne ítélj, hogy ne ítéltess!” – mondják a szeretet-emberek. Becsülöm a motivációjukat, de…! „Ne ítélj, hogy ne ítéltess!” – mondják a piszkos manipulátorok is. Undorodom a motivációjuktól… és nincsen semmi de! És éppen a piszkos manipulátorok miatt van ott a „de” a szeretet-emberek tisztességének…

Szentimentális vacak, ócska primitív szemét… – és még sorolhatnám a megbélyegző minősítéseket, amelyek nemcsak műveknek, produkcióknak, előadóknak szólnak, hanem azoknak az olvasóknak, nézőknek, hallgatóknak is üzennek, akiknek tetszik a szentimentális vacak, ócska primitív szemét… Sőt – már…

Már a hatalmas ház kapuján behajtva is meglepődött, amikor meglátta a csodálatos koszorút a bejárati ajtón, és azonnal beindult az agya… Most pedig, hogy barátnője kiszaladt a konyhába, és magára maradt a hipermodern nappaliban egy díszes adventi koszorú társaságában, agyának volt ideje…

„Nem bízol bennem?” – kérdezte… olyan „Hát nem szégyelled magad?!” hangsúllyal. Persze hogy tipikus érzelmi zsarolás, mi más lenne. Gondolj csak bele: valaki elkéri a bankkártyádat… aztán a PIN-kódodat. „Ugyan már, nem azért, hogy… Mire gondolsz?!” – tiltakozik… olyan „Hát nem szégyelled magad?!”…

Ebbe a Jack Canfield idézetbe botlottam az egyik Facebook-oldalon: „Valójában az érzés indítja be a vonzást, a gondolat vagy a kép önmagában nem elég. A legtöbb ember azt hiszi, hogy ha pozitív gondolatai vannak, vagy ha vizualizálja, amit szeretne, akkor meg is kapja azt. Mindez azonban nem…