„Rohanó idő!” – sóhajtanak sokan, miközben az óramutatók ugyanolyan sebességgel járnak körbe-körbe, mint kétszáz évvel ezelőtt. Nem az idő rohan, hanem azok, akik erre panaszkodnak! „Semmire sem jut idő!” – ezt is sokan panaszolják, miközben vannak emberek, akiknek mindenre jut idejük. Mindenre, ami fontos! Egyszerűen azért, mert nem fecsérlik olyan időt rabló dolgokra, amelyekre semmi szükségük nincs. Szemben az idézett panaszkodókkal – akiknek érdekes módon pont a fontos emberekre és dolgokra nem jut idejük.

„Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba!” – tanultuk az iskolában. Azt viszont nem tanították meg, hogy akárhányszor is elkövethetjük ugyanazt a hibát – belezuhanhatunk ugyanabba az érzelmi szakadékba. Nagyon sokan bele is zuhannak!

„Semmire sem jut idő!” – panaszkodik a menedzser, egyben indokolva is, hogy miért nem megy time management tréningre, ahol megtanítanák neki, miként gazdálkodjon az idejével. „Semmit nem ért az egész… kár volt az időért!” – panaszkodik a másik menedzser, aki elvégezte a time management tréninget, és ugyanott tart, mint előtte. Azt se veszi észre, hogy nem a tréning hibája, hogy nem alkalmazza az ajánlott módszerek egyikét sem. Arról nem is szólva, hogy talán csak odament, csupán ott volt, de nem volt jelen – mert még tréning közben is máshol rohangált gondolatban.

A nagy-nagy rohanás egyik tipikus velejárója, hogy a száguldozók hiába vannak ott, nincsenek jelen… Akár a leghevesebb ölelésben is csak ott vannak, de nincsenek jelen érzelmileg.

A literes üvegbe nem fér két liter… – a napi huszonnégy órából sem lehet huszonötöt csinálni.

De nem is kell!

„Olyan jó lenne megállítani az időt!” – gondolom, ez is ismerős. Közben nem az időt kellene megállítani, hanem csak önmagukat a panaszkodóknak. Vajon ez miért nem jut eszükbe? Lehet, hogy már ehhez is meg kellene állniuk? Igen, mert, aki rohan, a rohanásban gondolkodik, nem a megállásban. El sem tudja képzelni másképpen az életét, mint rohanásban. „Ha megállnék, lemaradnék!” – mentegeti a rohanását. Közben így marad le – az életéről!

„Hű, de fene okos vagy!” – mondhatják erre sokan azok közül is, akik „Hű, de fene buták!” ahhoz, hogy a gyakorlatban is alkalmazzák, amit állítólag ők is tudnak. Sőt, sokkal jobban tudnak – elméletben. A gyakorlatban meg egyre ingerültebben rohangálnak álcéljaik mókuskerekében – hogy semmiről ne maradjanak le.

Közben így maradnak le – az életükről.

Mindenről tudni akarnak – folyamatosan képben kell lenni… Melyik celebnek botox, és melyiknek szilikon… Ki kivel – vagy nem… A politikát is ideértve – a maga „botoxával” és „szilikonjával”, és hogy ki kivel… Mi történt a huszad osztályban… Mit ír a blogjában, a Facebook-oldalán… a Twitteren… X. és Y. meg Z. – egyszóval mindenki. Mert tudni kell, hogy mit… meg kivel… És blogot vezetni – kutyájáról-macskájáról, a szeretőjéről… mit evett, vagy miért nem… És a Facebook… meg a Twitteren, az Instán stb.: hogy most éppen a műkörmösnél…

„Aki nincs a Facebookon… az nem is létezik” – szólt nemrég az álfilozófia, ami mára kiegészült (és-vagy leváltatott) az Instagrammal, TikTokkal stb. Vannak, akik „egyszerre” több platformom is léteznek… miközben egyre virtuálisabbá válnak a valóságban.

Amikor csak lehet – bután! – az okostelefon után nyúlni…

E-mailek, sms-ek… – a semmiről, ami mindennél fontosabb.

És: Üres pofavizitek és meetingek…

És: Gyorsan...

Gyorsan enni, közben nem is érzik az ízét annak, ami zsírrá válik a hasukon…

Gyorsan olvasni, közben nem is értik, ami „zsírként” rakódik agyukra…

Gyorsan szexelni, közben csodálkoznak, ha még önmagukhoz is túl gyorsak voltak…

Gyorsan meggazdagodni, közben nem is értik, hogy csak a pénzük kell…

Gyorsan…

Gyorsan meghalni… Kinek van ideje itt nyolcvan évig vacakolni?

Gyorsan elfelejtődni… Menni fog, hiszen már életében elfelejtik azt, aki a nagy rohanásban maga is csak egy elsuhanó folt volt!

Gyorsan elfelejteni… Hiszen kinek van ideje arra, hogy…? Különben is, amikor még élt… akkor sem volt idő… Se neki… se nekem!

„Gyorsan…! Meghalni sincs időm!”

Utóbbiban azért ne légy olyan biztos!

…

Akkor gyorsan lassítani! 

Na persze, hogyan is másképp?!

…

Gyorsan be is fejezem… – lassan itt az ideje.