„Jézust ma is… minden nap keresztre feszítik. Mielőtt vitatkoznál ezzel, tedd le a kalapácsot és a szögeket!” – szúrtam be egyszer egy Facebook-oldalra. És komolyan is gondoltam… mint ahogy azt is, hogy talán pont azok nem veszik észre a köztü(n)k járó Jézust, akik legjobban várnak rá, leginkább keresik.

Vajon melyik festmény-arcáról ismernék fel? De hisz a festményarcok a festők arcai, nem Jézusé!

Egyébként ki tudja, hogy ma milyen arcban… és hány arcban?

Talán egy zseniális zongoraművészében, akit nem is olyan régen „feszített keresztre” a viszontszeretet hiánya… adta kezébe a „kalapácsot és a szögeket”… hogy önkezével…!

Vagy az a szobrász ismerősöm, akiben talán szintén „Jézus lakott”… szobraiban-plasztikáiban az isteni szeretetüzenet… aztán jött az ő önkezű Golgotája…

És még hány lehetséges „Jézus”-t tudnék sorolni a maguk kálváriájával!

No meg „Jézuskát”! Vajon a pedofil papban nem merül fel, hogy talán éppen a kis Jézussal…?!

Szóval minden nap… és „mossuk kezeinket”… Bizonyára okkal!

Csakhogy Jézussal önmagunkat is megfeszítjük!