1., Minden reggel lefutotta a napi „El Caminó”-ját.
2., Nincs visszaút – mondta… közben már régóta azon járt.
3., Aki mindenhol ott akar lenni, az a legtöbb helyről elkésik.
1., Minden reggel lefutotta a napi „El Caminó”-ját.
2., Nincs visszaút – mondta… közben már régóta azon járt.
3., Aki mindenhol ott akar lenni, az a legtöbb helyről elkésik.
„Megáll az idő…” – kezdte el sercegni bennem egy „gramofon” a régi-régi slágert, amikor egy Facebook-bejegyzés kommentjéhez fűzött megjegyzésemre érkezett választ olvastam. „Megáll az idő…” – hallottam közben ismét… aztán megint, újra és újra. Elakadt a tű a „régi korongon”… „megállt az idő”, hogy stílszerűen fogalmazzak. Mármint a belső „gramofonnak” „állt” meg… helyesebben a lemez… a tű… de mindegy is.
„Szeretet az, amit annak érzek” – mondta az asszony a férjének. „Így van, szeretet az, amit annak érzek – válaszolta a férfi –, és szeretetnek érzem, amit adok neked.” „Én meg azt érzem, hogy ez nem szeretet – vágott vissza a felesége –, mert nem az, amit én szeretetnek érzek.”
1., Képes volt még a néma szerepbe is belesülni.
2., Mindjárt NAGY MŰVÉSZ lett, ahogy megírta az újság.
3., Akkora sztár volt, hogy már a széles vásznon sem fért el.
Téged megerőszakoltak már? Nem? Meg se próbálták? Nem? Biztos? Akkor nagyon szerencsés vagy! Mondhatni: kivételesen szerencsés! … De nem lehet, hogy csak a fizikai erőszakra szűkítetted le a kérdést? … Hogy miért nem úgy kérdeztem…? Nem véletlenül… pont azért, mert általában a fizikai erőszakra gondolnak az emberek, ha az erőszak kifejezéssel találkoznak.
1., Összefogtak – egymás ellen.
2., A halált hívta… mert félt élni.
3., Rabul ejtette a szabadságvágy.
Önmagadon kívül senkiben sem csalódhatsz. … Hogy miféle hülyeség ez már megint? Hogy éppen most csalódtál a pasidban/csajodban… harminc év után a férjedben/feleségedben… a barátodban… az emberekben… a világban… az igazságban?