Olvasom, hogy egyre több emberen uralkodik el – vannak, akiket meg is betegít – az újabban rivalizációs dühnek nevezett heves érzelmi reakció. A szakemberek szerint arról van szó, hogy egyesek képtelenek tolerálni mások sikereit… de olyannyira, hogy szó szerint belebetegszenek a negatív érzelmeikbe, amelyek a lelkükön keresztül mérgezik a testüket is.

Csakhogy ha jobban megnézzük, az esetek többségében nem valamiféle szégyellnivaló sárga irigységről van szó – nem arról, hogy valamilyen fantasztikus teljesítmény sikere váltja ki a rivalizációs dühnek nevezett érzelmi reakciót. Nem bizony, hanem éppen az ellenkezője.

Az, hogy mindenféle valódi teljesítmény nélkül lehetnek sikeresek egyesek – amivel tulajdonképpen röhögve szembeköpik a teljesítmény- és értékelvűséget, leértékelik a munkát és az erkölcsöt. Legfőképpen persze azokat a „lúzereket”, akik még hisznek az előbbiekben.

Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, az a baj(!), hogy még nem elég erős a rivalizációs düh… hogy helyre tegye a dolgokat…visszaállítsa a teljesítmény, az érték, az erkölcs… megbecsülését!