Ki nem állhatom a „mindig nekem van igazam” embereket – akik akkor is magukat tartják a megfellebbezhetetlen igazság egyedüli tudóinak és képviselőinek, akikhez feltétlenül igazodni/alkalmazkodni kell, ha a feketére fehéret mondanak, és akkor is, ha „megvilágosodnak” (vagy csupán ‒ például ‒ anyagi okok miatt egyszerűen meggondolják magukat!), és attól kezdve a fekete hupikék lesz. Persze azonnal és kötelezően mindenkinek!

Sosem volt ennyi „jólképzett társkereső” magányos ember. Pedig társkereső-guruk ontják a médián keresztül tuti tippjeiket, legyen szó a csajok meghódításáról vagy pasifogásról. Nem véletlen a szóhasználat, hiszen lassan az óvodások közül kerülnek ki az ügyfeleik: mit mondjon az anyuka Katikának, hogyan hódíthatja meg Pistit, akibe fülig szerelmes (vagy fordítva). Persze a mai ötvenesek-hatvanasok között is nagyon sokan örültek volna már óvodás korukban a tuti tanácsoknak, miközben a nagymamakorú Kati néni sem tudja, hogyan hódíthatja meg Pista bácsit, akibe fülig… – mert nem csak az óvodásoké a világ (és a probléma).

1., Egyre reménytelenebbnek látta a múltját.

2., A háta mögött dicsérte… jó hangosan, hogy hallja.

3., Buta volt hozzá, hogy a zsenialitásával érvényesüljön.

Üzlet az egész világ – benne az ember is –, minimum barterben. Eladók és vevők vagyunk egy személyben és egyszerre. Sőt árucikkek is egyben – na jó, nem kell megsértődni, „csak” marketing szempontból! Persze nincs más szempont, ha üzlet az egész világ – minimum barterben, de ezt most hagyjuk! A legfőbb érték személyes varázsunk, amellyel eladhatjuk személyes varázsunkat!

„Egyszerűen olyan fajta, nem bír a vérével!” – Hányszor hallottuk már ezt a megállapítást? (Jó, ha nem rólunk!) Az idézett megállapítás azt jelzi, hogy genetikai meghatározottságunk – rabságunk(?) – olykor azokat is foglalkoztatja, akiknek halványlila fogalmuk sincs erről a tudományágról.