Szimbiózis


„Pszeudospiritiszta” szerepjáték

2025. július 12. - Teplán Ervin

Még a „pszeudospiritizmus” sem az én műfajom… ahogy az önbecsapás sem. Ezért aztán nem társalgok halottakkal, a szellemükkel sem… még volt hozzátartozóim szellemeivel sem… még magamban sem. Szerencsére nincs is rá szükségem, mert nem kísértenek. Sem ők, sem a velük kapcsolatos önvádak… lezáratlan…

Tovább

Fertőzésveszély

Komolyan el kellene hinni, amit (önkiválasztott!) „szeretet”-próféták hirdetnek a maguk emelte erkölcsi, szellemi, spirituális stb. piedesztálról, hogy „a legelvetemültebb gazemberek szíve mélyén sincsenek ocsmány vágyak” – sőt mi több: egyenesen „gyönyörűségesen szép vágyak vannak”? Egy Hitlerében,…

Tovább

Talmi

Sajnos sokaknak (már) a talmi a valódi. És: kevés szomorúbb van, mint a talmi szeretet. Amelynek karácsony tájékán van dagálya, miközben a valódi szeretet apályát éli a világ. Persze és igen: így van ez, amióta világ a világ. Jézust is ezért feszíthették meg. Szóval a talmi szeretet dagálya… (A…

Tovább

Szeretethazugság

„A szeretet mindent legyőz!” – írja az egyik véleményvezér. Be kell vallanom: én ezt bizony sosem hittem el. Mert ugyebár a történelem, a jelen valóság… és például azért sem, ami pár mondattal később követi az idézett „biztatást”.

Tovább

Nem! Nem! Nem!

„Nem vagyok elég szép!”„Nem vagyok elég szexi!”„Nem vagyok elég okos!”„Nem vagyok elég jó az ágyban!”„Nem vagyok elég jó a konyhában!”„Nem vagyok elég jó a munkahelyemen!”„Nem vagyok elég jó szerető!”„Nem vagyok elég jó anya!”„Nem vagyok elég jó… nem vagyok elég jó magamnak sem! Nem!” … Az előzőek…

Tovább

Árulkodó szavak

Tisztesség, becsület, szeretet… Vannak, akik csak legyintenek: „»Nagy« szavak… üres szavak!” … Tényleg üresek? … Nem tagadhatjuk, sokszor valóban üresen konganak. Tényleg nagyok? Igen, mármint eredetileg… és sokszor éppen a hiányérzet adja a legyintők válaszának keserűséggel elegy gúnyos felhangját.…

Tovább

A vírus

Teljesen egyértelmű, hogy ezt a vírust rászabadították az emberiségre. Ez nem konteó, te is láthatod a saját szemeddel, hallhatod a saját füleddel. Jól sejted, nem a korona-vírusról (Covid-19) és hasonlókról beszélek, amiknek reményeink szerint lesz ellenszerük, amik ellen lesz megelőző védőoltás. A…

Tovább

Lélekgyilkosságok

Gyilkosság. Mi jut eszedbe róla, milyen kép jelenik meg előtted? Valamilyen véres tetem… esetleg egy letakart holttest… vagy csak körberajzolt nyoma a gyilkosság helyszínén? … És mi van a lélekkel? Igen, a lélekkel! Miért a testhez kötik a gyilkosságot? A lélekgyilkosság (miért) nem gyilkosság?…

Tovább

A „bűnös”

„Rendben van, megértettem, vége… – mondta, és sértődöttség érződött ki a hangjából. – Ha neked csak ennyit ért a barátságunk!” Barátnője egy csöppet sem lepődött meg, erre számított… biztosra vette, hogy lesz némi érzelmi zsarolás. „Kati, hagyd ezt, légy szíves! Nagyon is jól tudod, hogy mennyit ért…

Tovább

Ingerküszöb

Egyre magasabb az ingerküszöb – és ez jó, mert különben belepusztulnánk a világba… A stresszbe… „Küzdj meg vagy menekülj!” De és persze: a küzdésbe is bele lehet pusztulni… és nemcsak vesztesként, hanem győztesként is. Ahogy a menekülésbe is… a folytonos menekülésbe… mert nagyon sokszor csak…

Tovább
süti beállítások módosítása