Ha – ahogy sokan állítják – hit nélkül nem lehet élni, akkor kétségtelenül van élet a halál után. Csak az a kérdés, hogy milyen. Úgy gondolom, nem kell tudományos vitát nyitni a hit fontosságáról, és azt is elfogadhatjuk, hogy a hit elemi szükségleteink közé tartozik. (A hittel itt és most sem vallási, értelemben foglalkozom.) Úgy is mondhatjuk, hogy hitünk tesz bennünket emberré.  

1., Fatalista volt – ez lett a végzete.

2., Igaza volt, amikor felsírt a születésekor.

3., Hiába tiltakozott ordítva, mégis világra segítették.

„Az embernek embertől kell félnie” – mondja Jodie Foster Erica Bainként A másik én című filmben. Régi, de ma is aktuális, vagy egyre aktuálisabb moziemlék. (Eredeti cím: The Brave One). Embernek embertől kell félnie – beleborzongtam, holott sajnos semmi, de semmi meglepő nincs ebben a mondatban, hiszen így van ez évezredek óta, sőt, amióta ember él a Földön. És így is lesz, amíg ember… És így is lesz? De miért? De miért van belénk írva? Belénk van írva? Mindegyikünkbe? Ugye, Te is hiszed, hogy nem? Vagy legalább szeretnéd hinni, hogy nem!

Időről időre – „ezredszer” is – újra megnézem Michelangelo Antonioni Nagyítás című filmjét, amit cirka fél évszázada láttam először egy belvárosi moziban. Tizenhét éves voltam – iskolázatlan, külvárosi melós családban nevelkedett középiskolás kamasz, aki akkor éppen villamosmérnöknek készült megszállottan (öt-hat évvel korábban még papnak!). A Nagyítás alapfilmemmé vált – azonnal beszippantott, és örökre megváltoztatta a világlátásomat, a felfogásomat… rabul ejtett mindörökre.

Ismerjük a viccet, amelyikben a ló nem vak, hanem „bátor”, azért megy mindig a falnak. Ilyen „bátor” ló persze nincs, ember viszont annál inkább! Ráadásul magát deklaráltan GONDOLKODÓnak tartó ember. És mindjárt terjeszti is a „bátorságot”… másokét… nyilván szerénységből!

1., Felelős vagy a hazugságokért, amiket elhiszel.

2., Azt hitte, varázsló… pedig őt is csak elvarázsolták.

3., A legnagyobb hazugságokat is igazságként hirdetik.

„Csak erős idegzetűeknek!” Mind többször találkozni ezzel a csábítás(!)-sal, amit persze lehet figyelmeztetésnek hazudni. Miért gondolják a főszerkesztők, hogy ez kell nekem? Amikor persze nem, sőt! „Mert ez kell az olvasóknak, nézőknek!” – szól a cinikusan kioktató válasz. Esetleg „mentegetőzve” hozzáteszik még, hogy ők maguk is viszolyognak ezektől a rémségektől, de kötelességük kielégíteni az olvasói-nézői igényeket. Azok pedig… és itt táblázatok és diagramok következnek, hogy például milyen címekre kattintanak a netezők. És még azt is megkaphatom, hogy: „Ne klikkelj rá, ha nem érdekel!”