Az ember azt hinné, hogy tisztul(t) a kép, hogy sikerül(t) áttörni magunkat évszázadok, évezredek sötétségén, mint egy vastagon kormos üvegen… Aztán olvasom, hogy igazán sötét korban élünk… és hogy ennek az az igazi oka – mármint a cikk szerzője szerint –, hogy „az ember teljesen öntudatlanná vált”.…
Nézem az újabb csodálatos gyógyulásról szóló filmet egy tévéműsorban: egymásba kapaszkodó kezek, hitbe kapaszkodó imák… Majd a győzelem: boldogan nyilatkoznak a hozzátartozók és az odaátról visszatért szerencsés gyógyult. Ki az, akinek nem tölti el örömmel a szívét a film, ki az, akinek nem erősíti…
Ki nem állhatom a „mindig nekem van igazam” embereket – akik akkor is magukat tartják a megfellebbezhetetlen igazság egyedüli tudóinak és képviselőinek, akikhez feltétlenül igazodni/alkalmazkodni kell, ha a feketére fehéret mondanak, és akkor is, ha „megvilágosodnak” (vagy csupán ‒ például ‒ anyagi…