„Hagyd már ezt az értelmiségi nyavalygást! Te is nagyon jól tudod, hogy a demokráciánál még nem találtak ki jobbat. Szabadon választasz, azt, akit akarsz…” – magyarázta a férfi a nőnek, aki mosolyogva ugyan, de a fejét rázta. „Az, hogy nincs jobb, még nem azt jelenti, hogy jó! Különben pedig nem a…

„Kitértem a hitemből!” – mondta feldúltan, majd még hozzátette: „Illetve hát innen…” „Ezzel nem lettem sokkal okosabb” – felelte a barátja, de némileg megnyugodott, mert bizony megrémült, amikor a templomkert kapuja előtt majdnem felöklelte a dúvadként kirohanó férfi. „De mi hát van veled?” –…

A HITet nem kötöm semmilyen valláshoz, pláne egyházhoz, általánosan és pozitív értelemben használom. Ismerjük a mondást: „Hiszem, ha látom…” De miért kellene látnom ahhoz, hogy higgyem? – kérdezhetünk vissza. Nemcsak azért, mert látásunk (tágabb értelemben tudásunk) véges, szemben hitünkkel, amely…

Van, amikor nincs idő taktikázásra, hazugságra… mert a tett beszél a szavak helyett. Például most, amikor arra sincs idő, hogy a férfi a fejükhöz vágja: „Én megmondtam, hogy életveszélyes!” Arra sincs, hogy ezen elmélkedjen, meg azon, hogy szinte legyávázták, amikor hozzátette: „Nem szokásom…

„Már ne is haragudj, ezt nem hiheted komolyan! – mondta a barátja csodálkozva, vagy inkább értetlenkedve. – Nem igaz, hogy nem látod… a Napnál világosabb! Nagy pénzekről döntesz… tíz- és százmilliókat viszel cégekhez… tőled függ, hogy ki mennyit…! Persze hogy körüludvarolnak, hízelegnek… dicsérnek,…

A sötétvörös hajzuhatag keretezte leonardói szépségű leányarcon – melyben gyönyörködve elmerült – megjelent a szörnyű blaszfémia első árnya. Egy aprócska gúny a szája szegletében… és megvetés is… Mindez villámként csapott a szívébe. Hát még, ami utána következett! A lány alabástrom színű homlokán –…

„Áruló vagy!” – vágta ismét a nő szemébe a férfi, és valami perverz gyönyörűség érződött ki a hangjából. A nő épp csak kortyolt a teájából, utána ismét érzelemmentesen nézett a férfira, várta a folytatást, hiszen azért hívta félre az érettségi találkozó többi résztvevőjétől az előző „Áruló vagy!”…

Befelé robbant… önmagába, hogy azonnal a világegyetembe repítse magát… lelke ősrobbanásában száguldva önnön végtelenségében… csillagpor-szélvészként söpörve végig rejtett galaxisain. Nem volt semmi, csak a minden… nem érzett semmit, csak mindent… nem értett semmit, csak mindent. A végtelenben…

„Na, ezt a lila rizsát kell először is… és nagyon gyorsan kimosnod az agyadból! Művészet… mind ezzel jöttök! – Sóhajtott egyet, majd rossz ripacs módjára az égre emelte a tekintetét. – Na persze, te is kiválasztott vagy, összehasonlíthatatlan zseni! … Persze, rázd csak a fejed, de akkor is…

Már a hatalmas ház kapuján behajtva is meglepődött, amikor meglátta a csodálatos koszorút a bejárati ajtón, és azonnal beindult az agya… Most pedig, hogy barátnője kiszaladt a konyhába, és magára maradt a hipermodern nappaliban egy díszes adventi koszorú társaságában, agyának volt ideje…