„Amikor felnövök, kisfiú szeretnék lenni” – olvasom az egyik Facebook-oldalon Joseph Heller szavait. Úgy tűnik, az idézet egyezik a posztoló vágyával. (Szinte már látom is a szőrmók pasit „cuki cumikával a szájában”.) Bizonyára jó hír számára, hogy sokaknak sikerült – csak körül kell nézni: infantilis emberek…

Ebbe a Jack Canfield idézetbe botlottam az egyik Facebook-oldalon: „Valójában az érzés indítja be a vonzást, a gondolat vagy a kép önmagában nem elég. A legtöbb ember azt hiszi, hogy ha pozitív gondolatai vannak, vagy ha vizualizálja, amit szeretne, akkor meg is kapja azt. Mindez azonban nem elegendő, ha közben nem érzed magad gazdagnak, boldognak és szeretettel telinek. Ebben az esetben ugyanis nem jön létre a vonzás.” Jaj!!

Történelmi példák – a népirtásokat is beleértve! – és napi tapasztalatok egyaránt bizonyítják, hogy azok, akik nem tudnak önmagukon uralkodni, másokon akarnak. Vannak közöttük olyanok is, akik még arra sem veszik a fáradságot, hogy „szolgálat”-nak hazudják uralkodásukat, hatalmaskodásukat.

1., Minden reggel lefutotta a napi „El Caminó”-ját.

2., Nincs visszaút – mondta… közben már régóta azon járt.

3., Aki mindenhol ott akar lenni, az a legtöbb helyről elkésik.

„Megáll az idő…” – kezdte el sercegni bennem egy „gramofon” a régi-régi slágert, amikor egy Facebook-bejegyzés kommentjéhez fűzött megjegyzésemre érkezett választ olvastam. „Megáll az idő…” – hallottam közben ismét… aztán megint, újra és újra. Elakadt a tű a „régi korongon”… „megállt az idő”, hogy stílszerűen fogalmazzak. Mármint a belső „gramofonnak” „állt” meg… helyesebben a lemez… a tű… de mindegy is.

„Szeretet az, amit annak érzek” – mondta az asszony a férjének. „Így van, szeretet az, amit annak érzek – válaszolta a férfi –, és szeretetnek érzem, amit adok neked.” „Én meg azt érzem, hogy ez nem szeretet – vágott vissza a felesége –, mert nem az, amit én szeretetnek érzek.”