Ki nevet rád erről képről? (Persze hogy nem név szerint kérdem!) Egy kedves, csinos nő, nem? Természetesen nem mindenkinek az… akadhat olyan is, aki számára ellenszenves, mert emlékezteti valakire, aki… Lehet, hogy csak a tudattalanját, mert ő egyébként nagyon nem akar rá emlékezni! Vagyis érzelmi értelemben tőlünk függ, hogy kit látunk a képen, és az is, hogy visszamosolygunk vagy éppen vicsorgunk rá, vagy… vagy…

„Most akkor mi van? … Akkor most mégsem lehet barátság férfi és nő között?” – kérdezte kolléganőjét a férfi ebéd közben. Igazából nem is kérdés volt – és ezt nagyon is érezte a nő –, hanem érzelmi zsarolás. Szánalmas és visszatetsző próbálkozás, hogy hátha meggondolja magát, visszakozik, visszavonja, hogy: „Vége a sosem volt barátságunknak!” „És mi az, hogy sosem volt? … Akkor ebben is hazudtál nekem?” – kérdezte a férfi, és persze ez szintén inkább zsarolás volt, mint kérdés… mert nem igaz, hogy nem érti. Ezt már a nő gondolta, meg azt is, hogy nincs értelme belebocsátkozni…

Milyen sokan vannak, akik a legképtelenebb álmokkal kínlódnak, viaskodnak kitartóan a „Ne add fel az álmaidat!” jegyében, ahelyett, hogy felébrednének(!) – és belenéznének a tükörbe. Az önismeret tükrébe, hogy megismerjék magukat, és hogy igazi önmagukká alakíthassák magukat.

Talán furcsállod a címet, és azt kérded, hogy milyen értelemben. A válasz az, hogy mindenfajta értelemben! De kezdjük az elején, helyesebben folytassuk ott, ahol egy korábbi anyagban (Képes vagy a BOLDOGSÁGra!) abbahagytuk! Már foglalkoztunk azzal, hogy egyesek milyen könnyen sorolják boldogtalanságuk vagy „csak” elégedetlenségük vélt okait (például hogy nincs szerencséjük, házuk stb.), elfedve velük a valódi okokat, és ezáltal felmentik magukat a boldogtalanságuk és elégedetlenségük miatti felelősségük alól. (Korántsem mellékesen ezzel konzerválják is az elégedetlenségüket és boldogtalanságukat.) Szerintem a lelkük mélyén ők is érzik ezt a felelősséget, csak nem merik vállalni. Mennyivel egyszerűbb a SORSot okolni, mint beismerni – például – az el nem végzett munkát, a lustaságot, a butaságot, a gyávaságot, az irreális elvárásokat az élettel szemben. Ez az út biztosan boldogtalansághoz vezet!

„Zsu, ez…! Na jó, szuperlatívuszok mellőzve…” – mondta a férfi, és valóban nem találta a szavakat, de aztán mégis: „Megveszem!” „Mit csinálsz…?” – csodálkozott rá a nő, még a fekete szemüvegét is levette, talán, hogy jobban „hallja”. „Megveszem!” – erősítette meg a férfi ellenvetést nem ismerő határozottsággal. „A pezsgőt vedd meg, légy szíves, amit megnyertem! – mondta Zsu nevetve, majd folytatta: – Ki mondta, hogy eladom? Nem arról volt szó, hogy eladásra, csak egy fogadás… hogy én is írok olyanokat, mint a »felkent guruid«. … Elismerted… kérem a pezsgőmet!”

1., Új életet kezdett: a borról áttért a pálinkára.  

2., Olyan részeg volt, hogy bort prédikált és vizet ivott.

3., A kocsmából mindig „hosszabb” az út hazafelé, mint odafelé.