Genetikai örökségünk – a transzgenerációs hatásokkal, olykor traumákkal együtt – „ősprogramja” mellett az emlékeinkben egymást átszövő érzelmeinkből állunk és élünk. Minden érzelmi alapú emlékeink alapján történik velünk, helyesebben fogalmazva: mindent érzelmeink által „értelmezve” élünk meg. Érzelmek alatt az érzéseket és a hozzájuk kapcsolódó gondolatokat, lelki- és fizikai állapotokat, valamint motivációkat (késztetéseket, vágyakat…) értjük. Ebből kiolvasható: érzelmeinkben ott vannak a gondolataink is, ahogy gondolataink sem választhatók külön az érzelmeinktől.

Olvasom a népszerű szerző idézett bölcsességét: „…még a legideálisabb párkapcsolatot is csak a nők sokféle szerepet játszani tudó, »színészi« tehetsége képes összetartani.” Aztán – szintén ő – azonnal megmagyarázza, hogy a „színészet” nem színészet… merthogy éppen arról van szó, hogy a nő önmagát adja, a maga teljes spektrumában: szerető, örömlány, szexológus, pszichológus… szakács és takarítónő… Mindezt azért – ne szépítsük, legalább mi mondjuk ki nyíltan! –, hogy teljesen kiszolgálva vezesse, irányítsa(!) azt a félkegyelmű kényurat – „amúgy” persze „csodálatos férfit” –, aki a férje vagy élettársa. Szóval a nő ilyen csodálatos… aki – tehát – nem színészkedik a fantasztikus színészi tehetségével…

1., Újabban már az írásaiban is dadogott.

2., Egész életében az emlékiratain dolgozott.

3., Jó tollú írónak tartották… és a tolla tényleg jó volt.

Vannak, akik szinte egész életükben menekülnek önmaguk elől. Sokan ebbe a menekülésbe betegszenek bele. Mások pedig abba, hogy úgy érzik, hiába menekülnek, nem szabadulhatnak a vélt önmaguk jelentette lidércnyomástól. Ezeknek az embereknek vajon átok vagy áldás az önismeret? Mert úgy van, ahogy a címben írtam, az önismeret átok vagy áldás.

Tisztesség, becsület, szeretet… Vannak, akik csak legyintenek: „»Nagy« szavak… üres szavak!” … Tényleg üresek? … Nem tagadhatjuk, sokszor valóban üresen konganak. Tényleg nagyok? Igen, mármint eredetileg… és sokszor éppen a hiányérzet adja a legyintők válaszának keserűséggel elegy gúnyos felhangját. (A pszicho-/szociopaták, machiavellisták és egyéb gazemberek cinizmusát itt és most hagyjuk… különben persze ne!)

1., Szép képet már festett, jót sajnos még nem.

2., Minden képe szebb volt a fejében, mint a vásznon.

3., Szeretett volna jó képet vágni hozzá… de csak rossz képei voltak.

Mikor mondta neked legutoljára valaki, hogy szeret téged? Az előbb? Az klassz! Tegnap? Az sem rossz, sokan irigyelhetnek. Talán a múlt héten? Hm… Hogy várjak, mert most így hirtelen nem is emlékszel?  Erre nem mondok semmit, úgyis tudod, te is érzed, sőt te érzed csak igazán…!