1., Szó: gyógyszer vagy méreg.

2., A szópárbajba is bele lehet halni.

3., Kitüntetésnek szánták… sértésnek vette.

Jobb emberek szeretnének lenni ‒ olvasom, hallom egyre többször és többektől (művészektől, újságíróktól, üzletemberektől…). Vajon miért kell ezt a vágyat és elszánást (mert fogadkozásokat is megfogalmaztak) nyilvánosságra hozni? Miért nem elég, hogy megváltoznak és kész? Feltételezem, üzenni akarnak a társadalomnak, hogy kövessék őket. (Meg persze maguknak is: most már nincs mese, be kell tartanod, hiszen számon kérhetik, nem szégyenülhetsz meg!)

1., Minél őszintébb volt, annál kevésbé hittek neki.

2., Már nem tudott akkorát hazudni, hogy el ne higgyék neki.

3., Azért volt olyan hangos, hogy ne hallják: kong az ürességtől.

1., Dilettantizmusa már művészi szintet ért el.

2., Kemény kritikával fogadta a kritikájáról írt kritikákat.

3., Az intellektuális orgazda a másoktól lopott gondolatokat „árulja”.

Ne legyen bűntudatod vagy kisebbrendűségi érzésed azért, mert magukat valamiféle „felsőbb erkölcsiségű” lényeknek hazudók azt sulykolják, hogy minden bűn megbocsátandó, miközben te képtelen vagy rá! Nyugodtan mondhatod, hogy ebben is hazudnak… vagy hogy micsoda amorális-immorális banda! És az is rendben van, ha ezt sem tudod megbocsátani.