1., Felelős vagy a hazugságokért, amiket elhiszel.

2., Azt hitte, varázsló… pedig őt is csak elvarázsolták.

3., A legnagyobb hazugságokat is igazságként hirdetik.

„Csak erős idegzetűeknek!” Mind többször találkozni ezzel a csábítás(!)-sal, amit persze lehet figyelmeztetésnek hazudni. Miért gondolják a főszerkesztők, hogy ez kell nekem? Amikor persze nem, sőt! „Mert ez kell az olvasóknak, nézőknek!” – szól a cinikusan kioktató válasz. Esetleg „mentegetőzve” hozzáteszik még, hogy ők maguk is viszolyognak ezektől a rémségektől, de kötelességük kielégíteni az olvasói-nézői igényeket. Azok pedig… és itt táblázatok és diagramok következnek, hogy például milyen címekre kattintanak a netezők. És még azt is megkaphatom, hogy: „Ne klikkelj rá, ha nem érdekel!”

1., A tiszta emberen a legkisebb folt is feltűnő lenne.

2., Az önbecsapás narkó… és éppoly könnyű rászokni. 

3., A múlt leggyakrabban a jövő képében kísérti az embert.

Azt mondják a szülők a gyereküknek, hogy a hazugság bűn. Miközben sokan közülük azt is mondják a gyereküknek, hogy a gólya hozza a kisbabát. Miért is esnek a hazugság bűnébe? Hogy ez bocsánatos bűn? (Akkor is, ha a „gólya tényleg hoz” majd egy kisbabát a már nagyobbacska gyereküknek?) A hazugság bűn – mondják tehát. De vajon felkészültek-e az igazságra, amit például a gyermekük mondana nekik velük kapcsolatban? Persze nem mond, mert addigra megtanulja a saját kárán, hogy az igazmondásért legalább akkora érzelmi retorzió járhat, mint a hazugságért. Miért is? Mi a baj a hazugsággal, ha olyan szépen el lehet éldegélni benne?

Egyszerre látta kívülről és élte meg belülről a történteket. Látta magát fogolyként – a többiek között –, és érezte a fájdalmat, amit a húsába vágó kötél okozott, miközben testét-lelkét halálos félelem járta át. Látta fogva tartói arcán a hittébolyt és a belőle fakadó kéjt… meg az örömöt, amit az általuk okozott szenvedés váltott ki belőlük – és nem volt kétsége afelől, hogy megölik őket. Csak azt nem értette, hogy miért nem tették meg azonnal.

1., Statiszta volt a saját életében.

2., Nagy jövő előtt állt… egész életében.

3., Magának való volt… később már magának se.

Cenzúra! … Ugye, már a szó láttán is kirázott a hideg?! … Cenzor! … Milyen kép jelent meg előtted? Nyilván valamilyen merev, szigorú arc… vagy talán egy „kedvesen mosolygós”… netán egy átlátszóan nyájas…? Melyik a visszataszítóbb? Lehet, hogy egy másik… mondjuk az, amelyik benned él?