Mottónak azt írnám, hogy ha azt hiszed, veled nem történhet meg, akkor már meg is tetted az első lépést afelé, hogy megtörténhessen. Pár éve egy főként fiatal diplomásokból álló társaságban az elhelyezkedési nehézségek kerültek szóba, valamint az, hogy miként lehet túlélni azt az időszakot, amíg…

Döbbenten figyelte, ahogy egyre áttetszőbbé vált az arca. Végül már mintha egy üvegajtón tükröződött volna – miközben mindjobban kivehetővé vált, hogy mintha az arcán túlról nézne vissza önmagára… arra, aki innen figyelte. Zavaros, ugye? Ő is pontosan ezt a szinte őrjítő zavart érezte, miközben…

„És sohasem szabadulhat a bűntudattól, élete végéig mardossa majd a lelkét!” – olvasom most éppen így, amit oly sokféleképpen variálnak kvázi lelki elégtételként… És vágyott büntetésként annak, aki megbántotta őket. Most éppen egy verbális inzultus elkövetőjének bűntudat-bűnhődését reméli-jósolja…

Van, amikor nincs idő taktikázásra, hazugságra… mert a tett beszél a szavak helyett. Például most, amikor arra sincs idő, hogy a férfi a fejükhöz vágja: „Én megmondtam, hogy életveszélyes!” Arra sincs, hogy ezen elmélkedjen, meg azon, hogy szinte legyávázták, amikor hozzátette: „Nem szokásom…

„Angyaaal? … Na persze, hát mi más! De nézd csak meg alaposabban!” – mondta a férfi indulatosan a fiúnak. … „Na, látod már, hogy ki is rejtőzik a szende angyalarc… angyalálarc mögött? Mert álarc, ha nem vetted volna észre!” – tette hozzá feldúltan. Aztán a szemei elkerekedtek… a fülének se akart…

Tehát Lombroso a szupermarketben… ráadásul mindjárt kettő is! Persze hogy idézőjellel… mert csak a szellemét idézte a két asszony… hetven és a pénztár felé araszolva. Úgy csöppentem „tudományos” eszmecseréjükbe, hogy mögéjük kerültem a sorban. Pár mondat után jelent meg Lombroso szelleme… akkor…

„Már ne is haragudj, ezt nem hiheted komolyan! – mondta a barátja csodálkozva, vagy inkább értetlenkedve. – Nem igaz, hogy nem látod… a Napnál világosabb! Nagy pénzekről döntesz… tíz- és százmilliókat viszel cégekhez… tőled függ, hogy ki mennyit…! Persze hogy körüludvarolnak, hízelegnek… dicsérnek,…

A király meztelen! – olvasták nekik is a mesében, ők pedig jót nevettek… a kicsit nagyobbak, érettebbek elgondolkodtak és ezért el is szomorodtak. Persze a király miatt is, mert nemcsak nevetséges, hanem szomorú is, hogy valaki olyan ostoba… Meg talán azok miatt is, akik gyávák voltak kimondani,…

Nem az a legnagyobb hiba, ha hazudsz magadnak, hanem az, ha elhiszed azt a hazugságot – bár a hiba helyett bűnt is mondhatnék. Más irányból közelítve lehetne akár hozsannázni is, hogy lám, milyen nagyszerű az emberi elme, hogy védi a „gazdit” a valóságtól… attól, ami a komfortérzetét fenyegeti!

Már a hatalmas ház kapuján behajtva is meglepődött, amikor meglátta a csodálatos koszorút a bejárati ajtón, és azonnal beindult az agya… Most pedig, hogy barátnője kiszaladt a konyhába, és magára maradt a hipermodern nappaliban egy díszes adventi koszorú társaságában, agyának volt ideje…