Szimbiózis


A rítus

2023. december 29. - Teplán Ervin

Ahogy szokott… jégteste azonnal olvadni kezdett, amint a tűzfolyam végigfutott az ereiben… mert a láva azonnal felizzott… Nem, már előtte… nem is kellett, hogy megszólaljon a barbár ritmus… agyában már ott lüktetett, amit a füle még nem is hallhatott, csak felajzva várt. Hogy aztán az első dobütés…

Tovább

A szabadság „két oldala”

Közhely: nem a szabadság hibája, hogy vannak, akik nem tudnak élni vele… vagy csak visszaélni. Ha magukkal szemben élnek vissza vele, akkor az sajnálatos… de a szabadságuk lehetőséget, jogot ad rá… addig, amíg mások szabadságát nem sértik vele. A „sértetteknek” viszont szabadságukban áll ezt szóvá…

Tovább

A velünk születő csodák

Az ember az anyag „csúcsterméke”, úgy is mondhatom: csodája. Függetlenül attól, hogy az anyagot az univerzum – azaz maga az anyag/energia – vagy Isten teremtette. Pontosítva az első mondatot: az emberi gondolkodás az anyag „csúcsterméke”, amellyel visszahat önmagára is. Általában öntudattalanul. A…

Tovább

Meglopva, megcsalatva

Ha – ahogy sokan állítják – hit nélkül nem lehet élni, akkor kétségtelenül van élet a halál után. Csak az a kérdés, hogy milyen. Úgy gondolom, nem kell tudományos vitát nyitni a hit fontosságáról, és azt is elfogadhatjuk, hogy a hit elemi szükségleteink közé tartozik. (A hittel itt és most sem…

Tovább

Tízezer óra

Kiemelkedő tudósok, művészek, sportolók, üzletemberek… életútját vizsgálták tudományos kutatók, akik a rendkívüli teljesítmény titkát kutatták. Aztán közölték, hogy: „Tízezer óra!” Tízezer óra kemény tanulás, edzés, munka, gyakorlás… Tízezer óra és leborul előtted a világ: felállhatsz az olimpiai…

Tovább

Fejleszd a „süketséged”!

„Nem süket, csak azt hallja meg, amit akar.” Ugye ismerős a „leleplező” magyarázat?  Szelektív hallás – házastárs, gyerek, kolléga… szelektív hallása. Mindig a másik ember szelektív hallása, sosem a miénk! Pedig…

Tovább

Értékelvű reakció(k)

Olvasom, hogy egyre több emberen uralkodik el – vannak, akiket meg is betegít – az újabban rivalizációs dühnek nevezett heves érzelmi reakció. A szakemberek szerint arról van szó, hogy egyesek képtelenek tolerálni mások sikereit… de olyannyira, hogy szó szerint belebetegszenek a negatív érzelmeikbe,…

Tovább

ReklámARC

Teljesen rendben van – még ha nem is kellemes –, hogyha taszítja az embert valami. Vagy valaki. Kivéve, ha annak a valaminek/valakinek vonzania kellene. Mint a reklámnak/reklámARCnak. Nem kell hozzá reklámgurunak lenni, hogy belássuk-tudjuk: a reklám célja a vásárlásra motiválás (mindegy, hogy miről…

Tovább
süti beállítások módosítása