És akkor végre meglátta az örvénylő ragyogást, amely mint egy végtelenbe vesző fényalagút, mutatta az utat. De nemcsak mutatta, hanem be is szippantotta őt. Közben meg úgy érezte, hogy az a távoli vakító fény belőle árad, mert sikerült felszabadítania magában… Látta, ahogy sugárzik-árad belőle a…

Már megint! – jajdult fel, majd minden dühét beleadva, teljes erővel belevágott a tükörbe, ami „ezer” darabra törve hullott a földre. Megkönnyebbült… de aztán lepillantott… Most azonban kanyarodjunk el, térjünk rá egy alapgondolatra, amit mottónak is írhattam volna a cím alá: Nem a tükör hibája, ha…

Döbbenten figyelte, ahogy egyre áttetszőbbé vált az arca. Végül már mintha egy üvegajtón tükröződött volna – miközben mindjobban kivehetővé vált, hogy mintha az arcán túlról nézne vissza önmagára… arra, aki innen figyelte. Zavaros, ugye? Ő is pontosan ezt a szinte őrjítő zavart érezte, miközben…

Akinek volt már példaképe, az jól tudja, hogy mekkora erőt ad(hat). Aki veszített már el példaképet, az jól tudja, hogy mekkora erőt vesz el… erőt és energiát, amit a csalódás feldolgozására kell fordítani, ha kiderül, hogy hamis kép alapján választottuk. … A példaképpel automatikusan azonosulunk,…

„Amikor felnövök, kisfiú szeretnék lenni” – olvasom az egyik Facebook-oldalon Joseph Heller szavait. Úgy tűnik, az idézet egyezik a posztoló vágyával. (Szinte már látom is a szőrmók pasit „cuki cumikával a szájában”.) Bizonyára jó hír számára, hogy sokaknak sikerült – csak körül kell nézni:…

Minden rosszban van valami jó – vagy ha mégsem, akkor vannak, akik igyekeznek belemagyarázni. „Minden rosszban van valami jó” – ebben a mondásban például az, hogy biztatást jelent a rossz túlélésére. És ez jó!

„Szeretlek, csak nem tudom kimutatni az érzelmeimet…” – ó, hogy hányszor hallottam, olvastam a női panaszt, hogy a „drága férfi”… lásd az idézetet! Esetleg kiegészítve azzal, hogy: „Különben sem beszélni kell erről!” Gondolatkísérlet: képzeljük csak el Júliát, akit Rómeó azzal hódít meg, hogy nem…

„Halva született szavak!” – jutott eszébe a számítógép-monitort nézve. A sírás kerülgette… miközben az örömért írt, az írás eksztázisáért. Ami megint elmaradt… ahogy egy ideje mind gyakrabban. Helyette keserűség, üresség… kiégettség. Nézte a halott szavakat, amelyek négy, az egész képernyőt betöltő…

Azt mondod, még nem hallottál olyat, hogy valaki azért méltatlankodott volna, mert megkapta, amit kért? Hogy az emberek éppen azért szoktak panaszkodni, tiltakozni, mert nem azt kapták, amit kértek? Pontosítsunk, hogy legalább mi ne essünk abba a hibába, mint az, akinek pechére – vagy tragédiájára,…