„Értelmiségiek árulása” – ezt akartam címnek azután, hogy az „Értelmiség árulása” nem tetszett. De aztán az „Értelmiségiek árulása” sem tetszett igazán – persze az árulásuk sem(!), de most a címre gondolok. Közben beugrott, hogy „A tudás árulása” – mert pont az nem védte meg őket, az értelmiség…

Van-e nagyobb ellentmondás, mint a XXI. században totemoszlop körül táncolni? Nem, nem azoknak a törzseknek a tagjaira gondolok, akik napjainkban is az „őskorban” élnek, hanem az eddigi legmagasabb technikai civilizáció bálványfaragóira és -imádóira. Igen: bálványfaragóira! Merthogy bálványok pedig…

Azt hihetnénk, hogy a csendnek is üvöltenie kellene… teli torokból, hogy meghalljuk… merthogy olyan korban élünk. De hát a csendnek nem szokása a kiabálás… szerencsére, mert akkor már a csend se az lenne, ami. Mert egyre kevesebb dolog az, ami... ami volt… ami a lényege lenne.

Időről időre – „ezredszer” is – újra megnézem Michelangelo Antonioni Nagyítás című filmjét, amit cirka fél évszázada láttam először egy belvárosi moziban. Tizenhét éves voltam – iskolázatlan, külvárosi melós családban nevelkedett középiskolás kamasz, aki akkor éppen villamosmérnöknek készült…

„Csak erős idegzetűeknek!” Mind többször találkozni ezzel a csábítás(!)-sal, amit persze lehet figyelmeztetésnek hazudni. Miért gondolják a főszerkesztők, hogy ez kell nekem? Amikor persze nem, sőt! „Mert ez kell az olvasóknak, nézőknek!” – szól a cinikusan kioktató válasz. Esetleg „mentegetőzve”…

Egyszerre látta kívülről és élte meg belülről a történteket. Látta magát fogolyként – a többiek között –, és érezte a fájdalmat, amit a húsába vágó kötél okozott, miközben testét-lelkét halálos félelem járta át. Látta fogva tartói arcán a hittébolyt és a belőle fakadó kéjt… meg az örömöt, amit az…

Cenzúra! … Ugye, már a szó láttán is kirázott a hideg?! … Cenzor! … Milyen kép jelent meg előtted? Nyilván valamilyen merev, szigorú arc… vagy talán egy „kedvesen mosolygós”… netán egy átlátszóan nyájas…? Melyik a visszataszítóbb? Lehet, hogy egy másik… mondjuk az, amelyik benned él?

Nemrég olvastam, hogy Finnországban politikai és egyéb nagyokosokban felmerült a gondolat, hogy ma már teljesen felesleges a kisiskolásokat kézírásra (betűvetésre) tanítással fárasztani. Az ő dolguk. Bennem viszont – nyilván mint őskövületben, aki inkompatibilis az ilyen „haladással”– előjöttek a…

„Rágd meg jól!” – hallottam jó párszor kiskoromban, amikor valamit csak úgy „nyeltem, mint kacsa a nokedlit”. Aztán olyan rágós lettem… átvitt értelemben is, de ez most mellékes. Szóval jól megrágom… szeretek rágni… így olyan ízeket is élvezhetek, amilyeneket nem is éreznék, ha csak úgy nyelném,…

Nem számíthatsz rám, ha a rútra azt mondod, hogy gyönyörű; ha a butaságot/hülyeséget zsenialitásnak hívod; főleg ha a rosszat/gonoszt is valami másnak hazudod, mint ami! Persze tudom, nem is számítasz rám… hiszen neked csúf vagyok, ostoba és gonosz… Illetve nem, hiszen te nem mondasz ilyet… ki……