Szimbiózis


Tű a szívbe

2024. június 29. - Teplán Ervin

„Nehogy már ennyivel megússza az a mocsok!” – horkant föl, és mérgesen a szemétbe hajította az interneten rendelt vudubabát. Aztán maga látott hozzá, hogy elkészítse – belevarrva valamennyi, ellene elkövetett bűnét annak a ribancnak. Igazából már a varrás közbeni indulatainak végezniük kellett volna…

Tovább

Képes vagy a BOLDOGSÁGra!

Az emberek sokkal könnyebben sorolják, hogy miért nem boldogok, hogy mi minden hiányzik a boldogságukhoz. Vajon miért? Szerintem ez is a boldogságképtelen emberek önfelmentő önmanipulációja, így már nem érzik a saját felelősségüket a boldogtalanságukért. Pedig… De nézzünk néhány példát!

Tovább

„Vedd kézbe” az agyad!

Genetikai örökségünk – a transzgenerációs hatásokkal, olykor traumákkal együtt – „ősprogramja” mellett az emlékeinkben egymást átszövő érzelmeinkből állunk és élünk. Minden érzelmi alapú emlékeink alapján történik velünk, helyesebben fogalmazva: mindent érzelmeink által „értelmezve” élünk meg.…

Tovább

Önismeret – átok vagy áldás

Vannak, akik szinte egész életükben menekülnek önmaguk elől. Sokan ebbe a menekülésbe betegszenek bele. Mások pedig abba, hogy úgy érzik, hiába menekülnek, nem szabadulhatnak a vélt önmaguk jelentette lidércnyomástól. Ezeknek az embereknek vajon átok vagy áldás az önismeret? Mert úgy van, ahogy a…

Tovább

Szavaid formálják a világo(da)t

Ahány szót ismersz, annyiból áll Neked a világ. Ahány szín van a palettádon, annyiból kell megfestened Önmagadat és a világodat.  Ha csak fekete és fehér van a palettádon, akkor szürke leszel Te is és a világod is, hiszen feketéből és fehérből nem lehet okkert vagy kármint keverni. Semmit, csak…

Tovább

Az ihlető pokol

„Halva született szavak!” – jutott eszébe a számítógép-monitort nézve. A sírás kerülgette… miközben az örömért írt, az írás eksztázisáért. Ami megint elmaradt… ahogy egy ideje mind gyakrabban. Helyette keserűség, üresség… kiégettség. Nézte a halott szavakat, amelyek négy, az egész képernyőt betöltő…

Tovább
süti beállítások módosítása