Gyilkosság. Mi jut eszedbe róla, milyen kép jelenik meg előtted? Valamilyen véres tetem… esetleg egy letakart holttest… vagy csak körberajzolt nyoma a gyilkosság helyszínén? … És mi van a lélekkel? Igen, a lélekkel! Miért a testhez kötik a gyilkosságot? A lélekgyilkosság (miért) nem gyilkosság?…

„Rendben van, megértettem, vége… – mondta, és sértődöttség érződött ki a hangjából. – Ha neked csak ennyit ért a barátságunk!” Barátnője egy csöppet sem lepődött meg, erre számított… biztosra vette, hogy lesz némi érzelmi zsarolás. „Kati, hagyd ezt, légy szíves! Nagyon is jól tudod, hogy mennyit ért…

Egyre magasabb az ingerküszöb – és ez jó, mert különben belepusztulnánk a világba… A stresszbe… „Küzdj meg vagy menekülj!” De és persze: a küzdésbe is bele lehet pusztulni… és nemcsak vesztesként, hanem győztesként is. Ahogy a menekülésbe is… a folytonos menekülésbe… mert nagyon sokszor csak…

Érezheted olykor úgy, hogy bekoszolnak a rád fröcskölt „tisztaságukkal”… hogy halálra döfködnek a „szeretetükkel”…  hogy agyhalott leszel a „bölcsességüktől”… hogy a pokolba taszítanak azzal, hogy a „mennybe” akarnak emelni…  hogy lelked elkárhozik álszentjeik prédikációjától… hogy… Hogy a…

„Örülök… persze hogy… illetve nem, mert így végül is…” – zavarodott bele az anyja, amin igazából nem csodálkozott, sőt azon csodálkozott volna, ha nem így reagált volna. Ezért aztán automatikusan válaszolt: „Anyucikám, én viszont örülnék, ha nem kezdenél itt nekem megint… evangelizálni!” „Te pedig…

Vannak arcok, nevek, amelyeket elég csak meglátni, és sokaknak azonnal görcsbe rándul a gyomra… meg hányinger… esetleg ökölbe szorított, tehetetlen düh… Vannak arcok, nevek… másoknak – szintén sokaknak – más arcok, nevek… de a hatás ugyanaz. Ki ezek elől menekülne, ki azok elől, mert érzi, hogy…

„Jézust ma is… minden nap keresztre feszítik. Mielőtt vitatkoznál ezzel, tedd le a kalapácsot és a szögeket!” – szúrtam be egyszer egy Facebook-oldalra. És komolyan is gondoltam… mint ahogy azt is, hogy talán pont azok nem veszik észre a köztü(n)k járó Jézust, akik legjobban várnak rá, leginkább…

„Csak erős idegzetűeknek!” Mind többször találkozni ezzel a csábítás(!)-sal, amit persze lehet figyelmeztetésnek hazudni. Miért gondolják a főszerkesztők, hogy ez kell nekem? Amikor persze nem, sőt! „Mert ez kell az olvasóknak, nézőknek!” – szól a cinikusan kioktató válasz. Esetleg „mentegetőzve”…

Egyszerre látta kívülről és élte meg belülről a történteket. Látta magát fogolyként – a többiek között –, és érezte a fájdalmat, amit a húsába vágó kötél okozott, miközben testét-lelkét halálos félelem járta át. Látta fogva tartói arcán a hittébolyt és a belőle fakadó kéjt… meg az örömöt, amit az…

Nem számíthatsz rám, ha a rútra azt mondod, hogy gyönyörű; ha a butaságot/hülyeséget zsenialitásnak hívod; főleg ha a rosszat/gonoszt is valami másnak hazudod, mint ami! Persze tudom, nem is számítasz rám… hiszen neked csúf vagyok, ostoba és gonosz… Illetve nem, hiszen te nem mondasz ilyet… ki……